2010. október 28., csütörtök

M-day csütörtökön

Nakéremszépen, IBSZ ide vagy oda, (nem tudom) de ma már csak 72,5 kg-ot mutatott a mérleg! Ebben benne van némi odafigyelés is, nem mondom. Tegnap vendégek voltak nálam (két anyuka a kisgyerekével, így olyan napközis kaját csináltam, ami a lurkóknak is bejött (tárkonyos csirkeragulevest és rakott karfiolt). Ebből mindegyik csak husi és zöldség, úgyhogy ehettük doszt, még este is toltam egy kis karfiolt a nagyfiúval együtt, és lám ma reggelre megint csak ment lefelé a mérleg digitális "mutatója".
IBSZ fronton semmi újdonság, bár mintha enyhülne/javulna a helyzet, de igazság szerint normálisan kell enni, nem folyamatosan mindenből ezt-azt egy-egy kicsit csipegetni, hanem normális főtt étel 1x egy nap és különben sok rost.
Ennyi az elmélet, és a gyakorlat meg hát... pusztán önfegyelem kérdése.
Azért örülök ám ennek a 72,5-nek... Tegnap az egyik barátnőm, aki nyár eleje óta nem látott, padlót fogott, hogy mennyit leadtam. Mikor mondtam, hogy kb. nagyjából 5 kilót, nem hitte el, azt mondta, ő 8-10 kilóra tippelt volna. Mert pont ez volt az a kritikus 5 kiló, ami nagydarabból vékonyat csinál. Nagyon nagyon örülök!

2010. október 18., hétfő

Namégegyszer

Ha jól számolom, április óta nyünnyögök a fogyáson. A mai eredmény 73,5 kg. Nem rossz (khm, khm) mert ugye 77 kg voltam, amikor nekikezdtem, DE KÖNYÖRGÖM, CSAK 9 KILÓT AKARTAM FOGYNI és hat hónap alatt mindösszesen 3,5 kg ment le. MOndjuk ez stabil, mert nem az van, hogy inog föl le, megy le, dekánként, csak issszonyú lassan.
De miért is csodálkoznék, hiszen semmiféle kúrát nem tartok, eszem, eszem, eszem, este hat után a legtöbbet. Biztosan attól ment le még ez a pár kiló, mert magától beáll a súlyom a saját szintjére... Rejtély.
Mindenesetre, kényelmetlen ugyan erről írni, dehát ez egy fogyós (khm, khm) blog, szóval jó pár hónapja hasmenésem van, illetve nem is konkrétan hasmenésem, mert nem megy a hasam egyfolytában, de ha napi 1x vagy 2x megyek, az olyan. Na, eltekintek a további részletek ecsetelésétől, de addig olvasgattam a neten meg annyi ilyen egészséges életmód filmet néztem meg a LifeNetworkon meg a ZoneClubon, hogy kisütöttem, biztosan irritábilis bélszindróma, úgyhogy elmegyek orvoshoz.
De kezdetnek kipróbálok itthon egy lájtos méregtelenítést, egyszerűen elhagyom a legegészségtelenebb bűneimet, mint csoki, fagyi, süti és a mai napon csak vizet és teát iszom. Kíváncsi vagyok, mi lesz, a Normaflore eddig nem segített. Ha bárki tud jó gasztroenterológust, vagy egy olyan természetgyógyászt, aki orvos is, küldje át légyszi az elérhetőségét....!
A léböjtnapról annyit, hogy most 11:38 van, de már CSILLAGOKAT látok. Megérem agyban kontrollálni a dolgot!