Most érkeztünk vissza a vidéki túránkról, Kőszegen töltöttük a hétvégét családostul. Egy kis vendégházban szálltunk meg az óvárosban, és egy kétszobás lakrészünk volt, sajna konyha nem volt hozzá, így a fürdőben és a "nappaliban" bénáztunk a tápszerkészítéssel egy kis bébiételmelegítő segítségével. Szerencsére fűtött a tulaj a vendégházban, így a hideg (Kőszegen mindig a szokásos országos átlagnál 10 fokkal hidegebb van :-)) nem vette a kedvünket. Szombaton átrándultunk Ausztriába, Lutzmannsburgban (Locsmándon) fürdőztünk. Bár ezen pontosítanék egy keveset, ugyanis a nagy 2,8 éves fiam fürdőzött az urammal, én meg az ikrekkel vonultam ide-oda, játszottunk "a parton", mivel még mindig köhögnek, nem akartam, hogy fürödjenek.
Szóval FÜRDŐRUHÁBAN feszítettem, eleinte a törülközővel a csípőmön, de a férjem elismerő pillantásai után szépen lassan lecsúszott a törülköző rólam, és be kell vallanom, igencsak elégedett voltam magammal. Persze, nem annyira, mint lánykoromban, de gondoltam, ez egy jó kezdet.
Biztosan ezen felbuzdulva engedélyeztem magamnak, hogy este betoljak egy egész pizzát, aztán, mint ahogy korábban írtam, nem volt megállás... cukros üdítő hegyek, ebédre is jött a sült krumpli, ma délben nokedli figyelt, szóval Kőszeg a bűnözés helyszíne lett a hétvégén. Ez van. A gyönyörű csütörtöki 75,1 kilóm nem tom hol van, nem is mertem méretkezni, holnap reggel van az M-Day, hát majd meglátjuk. De az élet több, mint a kilófigyelés: fantasztikus két nap van mögöttünk!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ez a baj a kis bűnökkel: vonzák a nagyokat!
VálaszTörlésSzép napok voltak, és talán ez kellett a lelkednek, nem a szigorú önfegyelem.
VálaszTörlésEgyre inkább gondolkodom azon, hogy a már meglévő kézműves blogom mellett elindítok én is egy olyan blogot, ahol ezekről a dolgokról beszélhet az ember, és esetleg mástól ötletet kap, vagy másnak ad. Mert ez is nagyon fontos!
A mostani bejegyzésedből is átsugárzik az erő és a tettrekészség, a hit abban, hogy mindezek ellenére SIKERÜLNI FOG, és ez engem például inspirál.
Enikő
Göndi: Való igaz. Ha egyszer elbiksz, nehéz visszavenni a gyeplőt. De nekem most, (illetve megint :-)) azt hiszem, sikerült...! :-)
VálaszTörlésZseniko: Köszi a biztató szavakat, valóban úgy érzem, hogy "az erő velem van" és nem adom fel! Megnéztem a blogodat, nagyon jó, gratula!